Ránézésre, nem vagyok több egy átlagos növénynél. Van akinek virág, másnak közönséges gaz vagyok csupán.  Néha még én sem tudom minek is gondoljam magam. Ki vagyok téve az időjárás és a bogarak szeszélyeinek. S közben látom a gyönyörű rózsákat, tulipánokat pompázni. Tudva, hogy én sosem lehetek olyan mint ők. A szomorúság tölti ki a mindennapjaimat, s közben szépen lassan elszáradnak a szirmaim is. Ettől persze csak még szomorúbb leszek, hiszen szirmokkal sem voltam egy különlegesen szép növény, nélkülük meg aztán pláne. 

Miután teljesen elszáradnék, s már reményvesztetten csak várom a pillanatot, mikor keserű életem véget ér, furcsa dologra leszek figyelmes: száraz szirmaim átalakulnak valami mássá. Türelmesen figyelve várok, mi lesz belőlem. Aztán egyszer csak megtörténik, megváltozom és többé már magamra sem ismerek. Szép vagyok, tündöklő de legfőképpen különleges. Eszembe jutnak azok az idők, mikor még sárga szomorú kis gyomként tekintettem volna magamra, s mindent megadtam volna érte, hogy cserélhessek egy rózsával vagy tulipánnal. De ha akkor teljesült volna a kívánságom, sosem tudom meg milyen jó érzés önmagamként szépnek lenni vagy hogy milyen erő rejlik a változásban. Teljesnek és könnyednek érzem magam. Oly könnyednek, hogy ráfekszem egy langyos nyári szellő hátára, s messze repülök vele.