Mostanában valami megváltozott. Ébredés után még mindig ülök egy percet az ágyam szélén. Ugyanúgy megyek ki a fürdőszobába fogat mosni, mint eddig. Azonban a tükörbe nézve, nem az ismerős arc fogad. Nem tudom ki ez a nő a tükrömben, de tetszik!
Két órája ülök a fodrászatban, s csak nézem magam a tükörben. Nézem az arcom, a lábaim és a fodrászom kezét, ahogy elegáns mozdulataival mindig lecsíp egy kicsit a hajam végéből. Egyre rövidebb és rövidebb. Hirtelen előjön a régi félelmeim emléke. Mi van ha ez csak csúnyábbá tesz? Mi van ha emiatt még többet kell majd küzdenem reggelente azzal, hogy megbarátkozzak a tükörképemmel?
Egy percre eszembe jutott, milyen borzalmas érzés rettegni. Hogy mennyire erősen akarok megfelelni a külvilág elvárásainak. Még inkább a sajátjaimnak. Mindig is rettegtem: mi van ha nem vagyok elég nőies? Vajon ha az emberek rám néznek az utcán, tudják mi vagyok? Annak a gondolata, hogy az emberek nem gondolnak nőnek, kikészített. Felébresztette bennem a legborzalmasabb érzést a világon: a szégyent.
Ez azonban mára megváltozott. Ezért is indítottam ezt a blogot. Többé nem akarok görcsösen megfelelni se magamnak, se a társadalmi normáknak. Nő vagyok! Mindig is az voltam, csak magamban kell tudatosítanom, hogy attól, hogy transz nemű vagyok, nem vagyok kevesebb. Sőt. Éppen ezért, nem akarok már görcsösen nőies lenni. Már csak önmagam akarok lenni, nemektől függetlenül. Nincs szükségem szilikon mellekre, derékig érő hajra, orr és áll plasztikára ahhoz, hogy nő legyek.
Szóval reggel belenéztem a tükörbe, és nem a megszokott kép fogadott. Egy olyan csaj nézett vissza rám, aki mindig is bennem volt. Ez a lány nagyon egyedi, a maga vagány, színes módján. Ha ránézel, kétséged sem lehet felőle, hogy tele van önbizalommal és mindig eléri amit akar. A vicces az, hogy ez a csaj mindig is bennem élt. Csak elnyomták a félelmek, a gátlások és persze a szégyen. Rengeteg szégyen. Az utóbbi hónapokban elkezdtem lefejteni ezeket a negatív dolgokat róla. Kicsit olyan, mintha megpucoltam volna egy olyan banánt, aminek 300 héja van. Még mindig nem sikerült megszabadulnom minden gátlástól és szégyentől, de nagyon jó úton haladok. Végre betekintést nyertem, mi lapult mindvégig a felszín alatt.
Most érzem csak igazán, mennyire megéri dolgozni önmagunkon. Hogy mennyire megéri szembenézni önmagunkkal és a legnagyobb félelmeinkkel.Mert ha megtesszük, egy olyan személy fog visszanézni ránk a tükörből, akire büszkék lehetünk. S végre-végre olyanok lehetünk, amilyenek valójában vagyunk. Büszke vagyok rá, hogy csak egy van belőlem, hogy egyedi vagyok.
Te mikor kezded el lefejtegetni a héjadat?
